Hurok
A regényről megjelent tudósítások, kritikák

Revizoronline.com - 2014. 05. 14.
http://www.revizoronline.com/hu/cikk/5013/kerekgyarto-istvan-hurok/?cat_id=1&first=0

JÖJJÖN A JELEN!
Kerékgyártó István: Hurok

Ha valaki valamely okból és valamilyen módon igencsak megszorul, a nála egy fokozattal gyengébbet kezdi szorongatni a remélt megoldás érdekében. A kisregény e társadalmi-pszichológiai képletre mintázza prózamodelljét. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Miként Kerékgyártó István legtöbb más művében (például a Rükvercben, mely egy elhunyt hajléktalan életét „visszafelé”, haláltól a születéséig tartó sors-visszaszámlálással göngyölítette fel), a Hurokban is ráutal a mű címe az epikai szerkezetre. Először a hatalmi kikezdhetetlenségének illúziójában hirtelen megingó bugris miniszter tapos rá bosszúból és megleckéztetésül az államtitkárára. Mint a békára. Az államtitkár, aki ugyanúgy bábtáncoltatója egy nagy hatalmú igazgatónak, mint neki a miniszter, válaszul erre az egy lépcsővel alatta álló (s általa „oda tett”) pasasra vet hurkot. Azaz ő is tipor. A maga módján mindegyik áldozat perkál, s aztán lép egyet lefelé, hogy a kisebb – és mindegyre kisebb – következő eszközemberen legalább veszteségeinek töredékét anyagi követelés formájában behajtsa. A minisztertől így szállunk alá a drogos munkanélküliig, tőle a befuccsolt egyetemista szerelméig, aki testével keres pénzt az éjszakában. S mivel a mű alcíme Pénzmagyar, előre sejthető, az olvasás lendületében pedig hamar nyilvánvalóvá válik: Arthur Schnitzler nevezetes Körtánca, illetve a nyomába pördült magyar variáns, Kornis Mihály Körmagyarja (két dráma) az egyik mottóval is megtámogatott szövegelőzmény. A körkörös, körös szerkesztés logikájának megfelelően a miniszterrel sem csupán az első fejezetben találkozunk, hanem az utolsóban, a nyolcadikban is.

E leplezetlenül mechanikus, didaktikus építkezésmód fogasabb értelmezői feladat elé állít, mint hinnénk. Kerékgyártó István érdekes, noha panelszerű elemekből összeálló példázatos története nem a fordulatosságával hat és nem is a valóság minden szintjét átható, rohasztó tisztességtelenség, korruptság, nagyüzemi hazugság és alantas gyávaság, egyéni és társadalmi mocskosság leleplezésével. Sőt, e vonatkozásokban az események lelassításától, már-már fölöslegesnek ható részletezgetésektől és ismételgetésektől sem riad vissza. A Hurok leginkább a hasadt tudat regényeként kap el: ahogy a „fölfelé” és „lefelé” másként viselkedő, a szolga és az úr végletes szerepeit eljátszani kényszerülő (és eljátszani kész) figurák a saját grádicsukon rogynak meg. Önmagukkal és velük egy szinten létező kisközösségeikkel (főleg a családdal – vagy a család, a kapcsolat hiányával, elvesztésével) kerülnek súlyos konfliktusba.

E konfliktusköteg Kerékgyártó könyvében nyelvi természetűvé válik. Bár nem bonyolult poétikai fogásokkal, de rendre tudtunkra adja a narráció – vagy a kommentárba szőtt belső mikromonológ –, hogy az aktuális főszereplő nem azt gondolja, amit mond – vagy fordítva –; tudja ellenséggé tett volt szövetségeséről, hogy az hasonló kelepcébe szorult; s mindkettejüknek számolniuk kell azzal: tagadás és állítás, igazság és hazugság morális libikókaként hintáztatja őket, majdhogynem a nagy semmi felett. A belső, gondolati villámpartik sietős stratégiai terveinek grammatikája különválva mosódik össze a külső erőszak-sakkjátszmák gyilkos mondatokba öntött taktikájával. Többek között ezért lehet alaposan reflektált jellemző az egyik alak még mindig tájszólásos beszéde (amelyről ő azt hiszi, már rég levetkőzte. Kár, hogy mindez inkább szótározó példaanyagként, nem a dikció lendületében mutatkozik, s túlságosan felhívja magára figyelmet, miközben nyelvi példái nem elég színesek.)

Későn kezdett, annál gyorsabban kiteljesedő írói pályáján Kerékgyártó Istvánnak az ütős bűnregény keretei között akadt a legtöbb közlendője (s azt nem társadalmi, hanem történelmi regényként írta meg eddig a legjobban: a 2009-es Trüffel Milánban). E legújabb szocio-körképében (melyet a fejezetek datálásai szerint 2013 őszére lehet időzíteni) elhangzik a „Jöjjön a jelen!” mondata, egy szinkron zsarolási technikai beharangozására. Átvitten ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a lesújtó jelen már itt van, nem is most érkezett, és magában hordozza az ugyanilyen, sőt még drasztikusabb jövőt. Kritikájának igazáról összességében keserűen és keservesen meggyőz a Hurok, szituációinak hitelességéről nem mindig. Különösen az V. és a VIII. fejezetben nem (előbbiben a pepecselő diskurzus, utóbbiban a dilettáns nyomeltüntetés zavaró).

Zsebbe csúsztatható könyv, olyan, amelynek elolvasására szívesen beszéljük rá két szabad órával és nyitott állampolgári vegyértékekkel rendelkező ismerőseinket. Felmerül azonban emlékezetünkben, hogy Schnitzler sokáig tabu színművének 1990-ben volt olyan kiadása – a régmúltból előszedett Bródy Sándor-fordítást nyújtotta, Körbe-körbe címmel –, amelyet meg- és fejtetőre fordítva máris a Kornis Mihály nevével fémjelzett felülírásba, a Körmagyarba lapozhattunk. Nos, a szabályosan „körbe érő” Hurok is kiveti magát egy másik módon: elkészült drámaváltozata is. A színház.net-en bárki rákattinthat (az ismét beszédes Puzzle címen). Bár sok helyütt szó szerint egyezik a regénnyel – érdemes. Színház(i)aknak főleg.

Szerző: Tarján Tamás

[ « Vissza ]