Hurok
A színdarabról megjelent tudósítások, kritikák

ÚJNÉPSZABADSÁG

BJI nagyon kemény darabot látott és nagyon ajánlja
https://ujnepszabadsag.wordpress.com/
2019/02/26/bji-nagyon-kemeny-darabot-latott-es-nagyon-ajanlja

2019.02.26.

Hasssztaqva! Csak ennyit bírtam kinyögni Kerékgyártó István Hurok című új darabjának bemutatója után (meg persze letudva a megérdemelt három perces dísztapsot).

Hitelesen mocskos szájú, nagyon magyar történet ez (az előélete elolvasható itt), és nem csoda, hogy több színház is fázott tőle. Ők is a piacról élnek, és ha ezt egy kormánytag vagy hasonló megnézi (ne adj’Isten akár csak részben magára is ismer, miért ne ismerhetne), ugrik az állami támogatás – vagy bárminek hívják. Netán még az adóhivatal is ellátogat, és nem lenne csoda, ha az is szurkálva érezné magát – holott adózásról aztán tényleg nem esik szó az előadásban. Esik viszont korrupcióról, sikkasztásról, zsarolhatóságról és zsarolásról. Fizikai, érzelmi, testi, lelki, ami csak a csövön kifér.

Muszáj arról beszélni, ami a tartalomfelmondáson túl, meg az interjúkban elmondottakon túl van. Bagossy László a stuttgarti rendezését hozta el – már amennyire a képeket összehasonlítva meg lehet ítélni. De azért mégiscsak más a német nézőnek hallani/nézni a szerep szerint magyar miniszter, államtitkár, szeszgyárigazgató, bolthálózat-tulajdonos, a meleg tulaj „alkalmas” helyre benyomott meleg szeretője, a bolti pénztáros, a narkós legény, a kurválkodásból a fiújának pénzt termelő volt-narkós lány életcserepeit – mint itt, „a széles magyar rónán körbetekintve” látni ezt a mocsoksűrítményt.

Kerékgyártó nem kertelt az interjúban: nem fantázia szülöttei a figurák, pontosan ismeri az alakokat, jelenségeket, akikből/amikből összegyúrta a darabot.

A napjainkat sűrítve megmutató körmagyar (az idősebbek még emlékeznek Kornis Mihály vigszínházi sikerére) elkeserítő – mert igaz. Nem betűhíven, de színeiben. És külön elkeserítő, hogy amint lefelé csavarodik a történet, a sokmilliárdos EU-pénzek ellopásától egyre kisebb tétekről esik szó, mígnem eljutunk a néhány ezres bolti sikkasztásig. Csakhogy mindenki a saját szintjén érzi: „ha nem kapom meg, akkor végem”.

A történet legmagasabb rangú, beosztású figurája a miniszter, de telefonon a kormány első embere is jelen van, és úgy irányít, mintha nem szólna bele mindenbe (még pontosabban: az elképzelései szerinti döntést várja el). Mint a valóságban.

Mindenki megzsarolható valamivel. S miért? A megalázási láncból kiviláglik: a becstelen kormánytag becstelenségre ad példát a beosztottjának, majd hamis piedesztálra állva zsarolja meg. Aztán a becstelenség szépen csörgedezik lefele a hipergazdagoktól a tehetősökön át a gyakorlatilag szinte nincstelenekig.

És még valami. A nem túl rég látott Örkény/Hamlet  a lelátóval csupán felidézi a párhuzamokat. Itt a néző maga is érzi az államgépezet rohadó bűzét. Naná, minden megzsarolt izzad, verejtékezik, képletesen összeszarja magát, hátralévő napjait (óráit) számlálja.

Bagossy nem kíméli a színészeit, de ilyen erős (durva és még trágár is) szöveget nem is lehetne finomkodva előadni. Hatalmas ötlete, hogy a figurákat egyes helyzetekben barokk szoborrá merevíti (égnek emelt tekintet, sokat elmondó, eltúlzott testtartás, arcjáték és kézmozdulatok; példaképek ügyében tessék megkeresni Bernini alkotásait).

Van valami, ami az egész előadás még hátborzongatóbbá teszi: a zene (olykor zaj). Kákonyi Árpád, az Örkény Színház zseniális (nem túlzás) zenemindenese a teljesen prózai részeket barokk oratóriumrészletekké formálta át, csak épp a szövegben Mindenható helyett a Miniszter szó kapja a tekervényes ékítményeket. A játszó személyek egyházi kórusokat idéző köpenyt viselnek a sokszólamú nyitó/záró jelenetben. A különös kontraszttól hangosan röhög az értő néző (mindenki!). Aztán arcunkra fagy. Minden.
A legtöbb színész több figurát alakít. Mészáros Máté hatalma teljében lévő miniszterként tenyérbemászó (ez a tenyérbemászás minden jelenetben megjelenik a bántalmazó, abuzáló, zsaroló stb. személy viselkedésében). Úgy kívánjuk a bűnhődését, hogy szinte katarzis a végén a kínhalála… Debreczeny Csabatalpnyaló államtitkárja, Epres Attila sikkasztó igazgatója egyként gyomorforgató. Rába Rolandkeménykezű ura áruházláncának, csak éppen fényképek őrzik vérbő kalandjait kiskorú fiúcskákkal.

Dékány Barnabás rendreutasított titkárként is nagyot villan, aztán a meleg-ribancként (persze hálás szerep) kiemelkedően gusztustalan – nem a meleg mivolta az, hanem a lehúzós prosti alapállása. Nagy Dániel Viktor adja a belőtt drogost, akinek az isten pénze sem elég, és otthon rohad, pumpolja anyját és a barátnőjét. Dékány Barnabás rendreutasított titkárként is nagyot villan, aztán a meleg-ribancként (persze hálás szerep) kiemelkedően gusztustalan – nem a meleg mivolta az, hanem a lehúzós prosti alapállása. Nagy Dániel Viktor adja a belőtt drogost, akinek az isten pénze sem elég, és otthon rohad, pumpolja anyját és a barátnőjét. Az álságossága remekül megoldott, és persze hánytató ő is.

És végül a női szereplők: Járó Zsuzsa néhány mondattal remek, mint a miniszter pitiáner sakkjátékos titkárnője, és még remekebb, mint meggyötört, többszörösen kisemmizett, megalázott pénztárosnő, anya. A fiatal Gombó Viola Lotti tökéletesen hozza a narkós végletekig kihasznált nőjét (nem lehet ezt szerelemnek nevezni), és övé a felkavaró finálé: beteljesíti a körtáncot, igazságot szolgáltat.

De hát mindez csupán diagnózis – a terápia ígérete nélkül. De a megoldás reményével. Vagy megoldást sugallva?

A sok helyszínes látvány megoldása Bagossy Leventét és Virág Vivient dicséri, a bemutatón a csembalónál Kákonyi Árpád váltója, Lengyel Zoltán ült.

Bedő J. István

[ « Vissza ]