Rükverc
A regényről megjelent kritikák
Műút - 2012/5
http://www.muut.hu/korabbilapszamok/035/lengyel.html
műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat Lengyel Imre Zsolt
Változatok szenvedésre
(Kerékgyártó István: Rükverc. Kalligram, 2012; Inkei Bence: Mirelit. LHarmattan, 2012; Darvasi László : Vándorló sírok. Magvető, 2012)
A kisformákból összeálló nagyforma igencsak közkedvelt képletté vált az elmúlt évek magyar irodalmában: művek tömege ringatózik ma már a műfaji behatárolhatatlanság tengerén az egy tömbből faragott regényen innen, a novellagyűjteményen túl. Most három kötetről lesz szó, és nyilvánvaló, hogy e három friss kötet szerzői is mind ahogy Svébis Bence írta nemrég Darvasiról rövidtávfutók alapvetően: egyetlen pálya ugyan az egész könyv, ám ők rövidebb szakaszokban teljesítik.
* A kötetépítési megoldások fontossága Kerékgyártó István könyve esetében a legszembeötlőbb. Már annak címét (Rükverc) sem nagyon lehet másra vonatkoztatni, mint arra a módra, ahogyan a szöveg szakaszai elrendeződnek: az elsőben megtalálják a főhős, a hajléktalan Vidra Zsolt meztelen holttestét, aki azután majd az utolsóban születik meg. A kötet egésze azonban nem a visszafelé lejátszott film logikáját utánozza: az egyes fejezetek Vidra életének egy-egy, a könyvben előrehaladva egyre korábbi eseménye köré szerveződnek, azok narrációja azonban már a múlttól a jövő felé tartó időkezeléssel dolgozik az egyes epizódok között pedig rések maradnak, egyetlen fejezet sem onnan folytatódik, ahol a következő abbamarad. A születés és halál mint sarokpontok az életrajzi elbeszélés hagyományára utalnak félreérthetetlenül, ami azonban itt epizódok sorára hullik szét a Rükverc legfőbb ambíciója pedig mintha éppen ennek az igencsak gazdag hagyománynak az újragondolása és az élettörténet elmondását óhatatlanul irányító metanarratívák kicselezése lenne. A történet feltördelésének legfőbb hozadéka ugyanis ezúttal is az, hogy nem képződik meg egy olyasféle elbeszélői alak, akit az olvasó az egész kötet elbeszélőjének gondolhatna, és aki a történet alakításával-elmondásával kapcsolatos globális céljait és attitűdjeit jelezhetné; annál is inkább, mivel az egyes szövegek egyáltalán nem látszanak tudni egymás létezéséről, amit a legvilágosabban azon információk mutatnak, melyek a szövegben feleslegesnek tűnő módon és az ismétlés tényére nem is reflektálva többször előkerülnek.
Ugyanakkor ha az egyes fejezetek elbeszélőit nem is lehet összevonni, azokat egymástól megkülönböztetni sem tűnik egyszerűnek legalábbis hiába nyilvánítják ki autonómiájukat a novellisztikusan megkomponált egységek, narrátoraik egyetlen esetben sem válnak karakteres, megragadható alakká; bár stilárisan viszonylag nagy a különbség mondjuk a több részből álló, vágásokkal operáló Lezárt ügy és az anekdotaszerű Akasztott ember között, mindkettőben és a kötetben mindenhol egy történetvilágon kívüli, potenciálisan mindentudó elbeszélő hangját halljuk, és sosem derül ki róluk, hogy kicsodának is kellene gondolnunk őket. Ez a realista hagyományt idéző narráció jelentős fordulatot jelent Kerékgyártó pályáján, hiszen előző művei mind sokkal reflektáltabb formákat (megtalált-kommentált feljegyzések, szubjektív visszaemlékezés, emlékirat) használtak a Rükverc esetében csak az bonyolítja némileg a helyzetet, hogy az első fejezet a szerző első (Vagyonregény), az utolsó a második regényéből (Makk ász az olajfák hegyén) vesz át részleteket, összekötve mintegy a maguk helyén gondos hitelesítő eljárásokat alkalmazó szövegeket, áttételesen és igen halványan magát is hitelesítve ezáltal.
A mindentudó elbeszélőkre mindenesetre szükség látszik lenni, hogy az első fejezet által felvetett kérdésre választ lehessen adni: a történetbeli nyomozók ugyanis azzal szembesülnek, hogy a halott hajléktalan múltja rekonstruálhatatlan, hiszen az utcán senki se beszél a múltjáról. [ ] Ott csak a ma van. Se tegnap, se holnap (16); a hajléktalanként töltött időszakot megelőző élet története, mely a gyilkosok közvetlen indítékán túlmutató magyarázatát adhatná Vidra halálának, csak ebből a nézőpontból válhat hozzáférhetővé. Az azonban hamar kétségessé válik, mennyiben tekinthető a Rükverc novelláinak egymásutánja valóban ezen ígéret teljesülésének: hiszen az életrajzi szerkezet felbomlasztása éppenséggel a kauzális hálózat szétszakadását eredményezi, az izolált történettöredékek között csak esetlegesen, az egyes novellákban olvasható explicit utalások mentén teremtődik összefüggés. A struktúra célja mintha éppen az lenne, hogy a szöveg oldaláról lehetőleg elhárítsa egy egységes narratíva kiépülésének lehetőségét, elbeszélő és olvasó tudásmennyiségének szokásos aszimmetriáját megfordítva elbizonytalanítson és projekciónak minősítsen minden átfogó magyarázatot. Így a kötet termékeny feszültséget teremt a lezárt élettörténet által az olvasóban kiprovokált determinista logika és az egyes novellák esetlegességet sugalló izoláltsága között.
A Rükverc legfontosabb dilemmáját ugyanis nyilvánvalóan e két pólus közti ingadozás jelenti. Minden történet Vidra életéből származik, tehát szükségszerűen része a halálához vezető okok hálózatának, ez az összefüggés azonban a kötetben előre haladva egyre kevésbé evidens. Vidra az első három novellában hajléktalan, a következő kettőben bűnöző, a továbbiakban azonban már az emberi lét normális szféráiban mozog. A novellák egymástól való függetlensége pedig egyenrangúsítja az azokban olvasható eseményeket: a szöveg épp olyan intenzitással kínálja fel a végső fejlemények okaként Vidra kirúgását a rendszerváltáskor (Éjjeli szolgálat), az anya pszichés problémáit (Dodi és Cicus), vagy azt, hogy az apa visszaeső bűnöző (A nagy buli), mint a mauthauseni lágermúzeum meglátogatását (A kis Rambo) vagy azt, hogy a katonaságban egy felettese részegen nyakon lőtte magát (Nyaklövés). Miközben a novellák sora nem kényszerít ki egyértelmű értelmezési ívet (mely mondjuk az egész élettörténetet hanyatlási folyamatnak mutatná: Vidra a szövegekben változatos szerepekben bukkan fel, és sokszor egyáltalán nem ő az, akinek alakja az adott novellában felkeltheti az olvasó szánalmát), és ellehetetleníti a banális anticipációkat, több érdekes kapcsolat olvasói megteremtésének lehetőségét biztosítja: a főhős fiatalkori szexuális kalandjait tematizáló szövegek (Majom lila szmokingban; A veronai illata) például anélkül, hogy szoros összefüggést sugallanának nem engedik elfelejteni, hogy a lakás elvesztésének közvetett oka a válás volt, ebben pedig fontos szerepet játszott a feleségből való szexuális kiábrándulás. A közvetlen ok viszont egyszerűen az, hogy a nő kidobatta a két bátyjával (76) ami pedig egyetlen korábbi epizódból sem levezethető, tragikusan oktalan, élettörténetétől függetlenül bárkit így a mindenkori olvasót is fenyegető esetlegességnek tűnik. És hasonlóan izgalmas például A kisbolt a sarkon és a Karácsonyi beszélő összecsengése: az elsőben Vidra már tolvajként működik, a másodikban viszont gyerekkorában egy talált toll miatt gyanúsítják meg: Tolvaj, mint az apja (170) a Rükverc ott válik igazán erőssé, ahol ehhez hasonló rétegzett viszonyokat képes kiépíteni: hiszen éppúgy tűnhet ez egy elrendeltség beteljesülésének, mint éppenséggel arra vonatkoztató figyelmeztetésnek, hogy nem szabad engedni a determinációk látszatának, és nem érdemes megfeledkezni az esetleges körülmények számbavételéről. Kerékgyártó kötete, ez az olvasás során viszonylag egyértelműen kiderül, nem törekszik igazán radikális hatásra: nem az olvasó világszemléletének újrarajzolása a célja, inkább csak bizonyos berögződött oktulajdonítási sémák fellazítása kitűzött céljait pedig végig játékban tartott, termékeny ambiguitásai révén el is éri. Problémái csupán ott adódnak, ahol a maga által felállított játékszabályoknak nem képes megfelelni: például ahol némely elbeszélők miközben elvileg csak az adott idősíkból beszélhetnek hirtelen a jövőbe látnak (Talán ekkor érezte magát utoljára boldognak 94); és hasonlóan kissé csalásnak tűnik még ha egyébként a szövegnek javára is válik, hogy nem feltétlenül tűnik kielégítően megmagyarázhatónak, miért épp ezekről az életepizódokról íródik fejezet hogy míg például két katonasztori is szerepel, arról semmit sem tudunk meg, hogy hogyan s miért lett Vidra a Dodi és Cicus és az Egynapos meló című fejezetek között biztonsági őrből verőlegény hiszen ez már aligha tekinthető a körülmények puszta következményének. Ezeken a pontokon átmenetileg meggyengül a kötetet működtető poétikai elvek motiváltságának érzése ám ha időnként erőltetettnek tűnik is a struktúra, hatása tagadhatatlan: a zárójelenet, melyben az apa sikeres életet igyekszik varázsolni a csecsemő Vidrának, így képes például egyszerre, egymást nem kizáró módon őszintén patetikus és mélyen ironikus lenni.
Kerékgyártó és Inkei könyvének eltérő ugyan a módszere és anyaga, célkitűzésük azonban voltaképpen hasonló: mindketten arra törekszenek, hogy az érzelgősségtől, moralizálástól és olcsó magyarázatoktól magukat lehetőleg megtartóztatva lehetővé tegyék, hogy az olvasó a társadalom olyan tagjai felé fordulhasson figyelemmel és empátiával, akik amúgy jó eséllyel kívülrekednek a látóterén...
[ « Vissza ]