Rükverc
A regényből irodalmi folyóiratokban megjelent részletek, novella adaptációk

Élet és Irodalom - 2011. 09. 09.
http://www.es.hu/kerekgyarto_istvan;tojaslikor;2011-09-07.html

Kerékgyártó István
TOJÁSLIKOR

Én hetedikes voltam, apám a sitten dekkolt, anyám meg a Kék egér kocsmában csaposkodott. A kricsmi a gyár szomszédságában volt, reggel hatkor nyitott, hogy a munkások a műszakváltásnál jövet-menet bedobhassák a feleseiket.

Reggelente egyedül ébredtem, és még az ágyban eldöntöttem, bemegyek-e aznap az iskolába, vagy otthon maradok.

Gyakran lógtam, hiába mondogatták tanáraim, hogy vág az eszem, tanuljak, lehetne belőlem valami, de engem egyáltalán nem érdekelt a jövő. Dumálni viszont szerettem. A magyarórán történeteket olvasott föl a tanárnő, utána ezeket vissza kellett mondani. Ebben én voltam a legjobb! Danko szíve, ez volt a címe az egyiknek, erre mondta a tanárnő, hogy Vidra, ezt csak te tudod elmesélni! Kimentem az osztály elé, még mutogattam is, úgy adtam elő, pedig hülyeségnek tartottam. Egy Danko nevű hapsi kitépte a szívét, ami lángolt, és ezzel vezette ki a népét a mocsárból.

Ha otthon maradtam, akkor egy malac és egy szexuális felvilágosító könyvet nézegettem, szívtam az anyámtól lopott cigit, és tojáslikőrt ittam.

A szomszéd gyerek talált a padláson egy írógéppel teleírt, spárgával összefűzött papírköteget, még lapozni is lehetett, mint egy könyvet. Ebben egy cselédlány - valami grófnál szolgált - mesélte a történeteit. A szomszéd fiú azt mondta, ezt nem is a cselédlány, hanem az ő újságíró öregapja írta még a háború előtt, aki nagy malac volt.

- Hogyhogy malac, rondán evett? - kérdeztem.

- A francokat, szerette a malackodást az ágyban. A toszást meg a nyalást! - felelte a szomszéd gyerek.

Ezt a papírköteget megszereztem, egy kitömött mátyásmadarat adtam érte, amit egyáltalán nem bántam meg, mert nagyon disznó dolgokat mesélt az a szobalány, vagyis a szomszéd gyerek grószfatija. A lány azzal dicsekedett, hogy a gróf fiai az ő két alsó lyukában "egyszerre köpülik a vajat".

Tehát ketten tosszák egy időben, mondtam magamnak, de hogy a rosebbe férhettek hozzá egyszerre? Ezt sehogy sem tudtam elképzelni. Többször nézegettem a rokonlányok alfelét, olykor néhány centiméter távolságból, mert megengedték, amikor látogatóba mentünk a keresztanyámhoz, és mi, gyerekek a fáskamrában játszottunk. Túl közelinek találtam a lyukakat ahhoz, hogy egyszerre köpüljék bennük a vajat.

Aztán ott volt a Szerelem, család, gyermek című felvilágosító könyv, amit anyám a spájz felső polcán, az őszibarackbefőttek mögött tartott. Én csak a Szerelem fejezetet olvasgattam, néztem a kisajak meg a nagyajak ceruzarajzát, és szinte már éreztem a "péniszen esett szőrvágás" fájdalmát, anélkül, hogy valaha is egyetlen szőrös puncit láttam volna.

Olvasás közben pöfékeltem, mint anyám kocsmája mellett a gyárkémény. Anyám akkoriban Fecskét szívott. A Mátrát cserélte le a Fecskére, ez volt az első magyar füstszűrős cigaretta.

- Miattad veszem ezt - mondta nekem -, nehogy idő előtt elvigyen a tüdőrák. Ki nevel akkor föl? A linkóci apád?

De tudtam, hogy azért szokott át a Fecskére, mert divatba jött. A barátnői is ezt szívták. A melósok Tervet meg Kossuthot, a parasztok büdös Csongor szivart, a katonák Symphoniát, a fináncok Pénzügyőrt, a régi úriemberek meg illatosított Darut szívtak. Az anyám féle csinos fiatal nők meg - mert szép volt még anyám akkoriban, csak később vették ki a fél gyomrát - rúzsos ajkukkal a Fecske füstszűrőjét szopogatták, mint az a szobalány a plébános úr dákóját, aki ragaszkodott hozzá, hogy vörösre festett ajakkal furulyázza le őt.

A tojáslikőrt anyám a gyógyszertárban vásárolt tiszta szeszből kotyvasztotta: tojás sárgája volt benne, aztán tej, cukor meg talán vanília. Gyakran segítettem neki, s addig nyalakodhattam, míg hozzá nem öntötte a tiszta szeszt.

A lógós napokon ültem a bárszekrény előtt, és színes üvegkupicákból ittam a likőrt. Ma is jól emlékszem, ha lenyitottam a szekrény ajtaját, fekete üveglappal borított pult lett belőle, hangosan koppantak rajta a kupicák. Lámpa is volt benne, meg aranygombokkal díszített fehér műbőr. A szekrényhez ívelt kart erősítettek, tetején sárga selyem lámpaernyővel. Anyám vette egyszer, néhány héttel azelőtt, hogy a fater szabadult, de ő csak ennyit mondott. - A pöcsömnek ez a csillogó szar, a lámpának ott a helye - mutatott a mennyezetre -, a piának meg a konyhakredencben.

Nem folytatta, mert tudta, hogy anyám kereste rá a pénzt, míg ő a kóterből üres zsebbel jött haza, mert amit odabent keresett, azt nápolyira meg őszibarackbefőttre költötte, annyira hiányzott neki a sitten az édesség.

Az egyik ilyen lógós napomon feküdtem anyámék ágyán, szívtam a lopott Fecskét, de rendesen, letüdőzve, és azt a részt olvastam, amikor a gróf egy olyan asztalra fektette a szobalányt, amit két fogantyúval előre-hátra tudott mozgatni, miközben kivont dákóval álldogált a szerkezet előtt. Éppen a hasamra tettem a könyvet, behunytam a szemem, és elképzeltem, ahogy a gróf húzogatja a farkára a lányt, mikor kulcscsörgést hallottam az ajtó felől.

Kapkodva elnyomtam a cigit, a könyvet az ágy alá dobtam, és én is utána másztam. Ahogy mozdulatlanul feküdtem a vastag porban, és hozzászokott a szemem a félhomályhoz, mindenfelé fehér vászondarabkákat vettem észre. Úgy néztem, lepedőből hasogatták őket, és amikor megérintettem az egyiket, szinte kemény volt, mint a túlkeményített abrosz.

Megjelent az ágy mellett anyám magas sarkú cipője meg egy barna férficipő. Nem szóltak egymáshoz, kapkodva vetkőztek, láttam, ahogy ruháik a padlóra hullnak, aztán megreccsent az ágy, lihegés, nyögés hallatszott, ütemes nyikorgás. Úgy nyikorgott az öreg rugós ágy, mint gyerekkoromban, amikor játékból ugráltam rajta.

Pontosan tudtam, hogy mi folyik felettem. Befogtam mindkét fülem, hogy ne halljam. De csak tompább lett a vinnyogás, a nyögés, a nyikorgás. Nem tudom, meddig tartott, de már fájt a fejem, annyira szorítottam, s mikor végre befejezték, a hirtelen támadt csöndben egy kis fehér rongyot - amilyennel tele volt az ágy alja - a fejem mellé hajítottak. Odanyúltam, éreztem, hogy csúszós, ragadós, ijedtemben az arcomhoz kaptam a kezem, a szagtól hányingerem lett. Először csak némán rázkódtam, de aztán hangosan öklendezni kezdtem. Föntről mocorgást hallottam, aztán megszólalt a férfi. - Mi a fasz ez?

- Nem tudom - felelte anyám.

Az öklendezésem köhögésre váltott, úgy éreztem, a portól, a bűztől, a szégyentől azonnal megfulladok. Kúszni kezdtem kifelé.

- Valaki van az ágy alatt! - üvöltötte a férfi.

Felugrott, s mikor látta, hogy csak egy gyerek, szitkozódva kapkodni kezdte magára a ruhát.

Anyám fölugrott, és visítva kérdezte.

- Mit keresel itt, te átok?! Hát mit keresel te itt? - ismételgette.

A férfi kapkodva gombolta a nadrágját.

- Idehozol, és itt a gyereked? Te tiszta hülye vagy! - üvöltötte, és elrohant.

Anyám hátat fordított nekem, belebújt a köpenyébe, csak aztán folytatta.

- Lógsz az iskolából? Olyan leszel, mint apád? Te átok, hát miért nem mentél iskolába?

Megrántottam a vállam.

- Linkóci bunkó leszel! Hát van eszed, miért nem tanulsz? - kiabálta, aztán sírva fakadt.

Ekkor én kezdtem üvölteni.

- Inkább leszek bunkó, mint kurva. Még jó, hogy nem lánynak születtem, akkor éppolyan kurva lennék, mint te.

Mindkét kezével pofozni kezdett, nem úgy, mint apám, aki jobbal pontos, nagy füleseket adott, hanem kapálózva, innen-onnan legyintgetett. Én is elsírtam magam, pedig nem fájtak az ütések. Egyre erősebben rázott a sírás, hüppögtem, nyüszítettem. Anyám kisgyerekkorom óta nem látott így sírni, visszahőkölt, leeresztette a kezét. Egy darabig tehetetlenül állt, aztán hozzám lépett, és átölelt.

Sokáig szorított, majd a nyitott ajtajú bárszekrény elé húzott. Leültünk a szőnyegre, ő hátát a kanapénak támasztotta, fejemet az ölébe húzta, elővett a köpenye zsebéből egy cigit, és rágyújtott. Az első mohó slukkok után megfogtam a kezét, a számhoz vezettem a cigarettát, beleszívtam, és mélyen letüdőztem. Meglepve kérdezte.

- Te cigizel?

- Néha - feleltem.

Aztán már nem kellett a karját vezetnem, minden második slukknál a számba dugta a Fecskét.

Két kupicát tett az üveglapra, magának tele, nekem meg félig töltötte. Lassan kortyoltuk a sűrű tojáslikőrt. Fehér volt és ragacsos, édeskés, mégis erős. Egymásra mosolyogtunk, mint akik tilosban járnak.

Később megint sírtam, simogatott, vigasztalt. Aztán ő sírt. Én nem vigasztaltam, csak néztem, ahogy rázkódik a válla, és potyognak a könnyei. Hullámzott a melle a köpeny takarásában, még így, kisírt szemmel is szép volt. Szerettem volna én is megsimogatni, egy kicsit vigasztalni, de nem mertem. Még soha nem voltam ilyen közel anyámhoz.

A második kupicát próbáltam kiinni, a sűrű ital nehezen folyt ki, előrehajoltam, a nyelvem a pohárba dugtam, hogy kinyaljam a maradékot, miközben anyám combjára támaszkodtam. Tenyeremmel a frottíron, a köpeny zsebénél, valami száraz keménységet éreztem. Ugyanazt a megkeményedett ragacsot, amit az ágy alatt a vászondarabokon.

Öklendezni kezdtem, a tojáslikőr végigfolyt az államon, a vécébe rohantam, és hányni kezdtem. Először a tojáslikőrt buktam föl, aztán lassan minden kijött belőlem. Könyökömmel az ülőkére támaszkodtam, és újabb és újabb hullámokban üvöltve hánytam.

[ « Vissza ]