Trüffel Milán
A regényről megjelent kritikák

Litera - A szélhámosság szomorúsága - 2011.02.27.
http://www.litera.hu/hirek/a-szelhamossag-szomorusaga

A szélhámosság szomorúsága Kerékgyártó István: Trüffel Milán..., Kalligram, 2010

Mert ahogy egy szélhámos történetén - sőt, mi több: vallomásán - keresztül ismerhetjük meg a Monarchia gazdag életét (amelynek éppúgy élveznivaló színei az olcsó kocsmák, mint a fényűző szalonok), a regény azt sejteti, a stílusos csalás a kor rajza is. - Turi Tímea kritikája Kerékgyártó István regényéről.

A boldog békeidők utáni nosztalgiánk olyan makacs, hogy lassan már nem lesz köze az Osztrák-Magyar Monarchia valóságos történetéhez. Kerékgyártó István regényének, a Trüffel Milánnak nem csak a témája, de a hangja is ez a nosztalgia.

"Mintha csak a háború előtti világból érkezett volna", állítja egy rendőrségi jelentésben valaki a Budapest harmincas évekbeli kávéházaiban feltűnő, jelenségnek számító, magát argentin úrnak kiadó Trüffel Milánról. Kerékgyártó István regényét a háború előtti nosztalgia élteti: a címszereplő szélhámos, miközben elégikus búcsút vesz a lebontott Tabántól, emlékirataiban néz vissza kalandos életére, utána is nyomoznak: mindezt olyan rendőrségi papírokból tudhatjuk meg, amilyenből az idézett mondat is származik.

A kiegyezéstől az első világháború kitöréséig tartó időszak után valószínűleg nem csak a gazdasági fejlődés, a viszonylagos jólét, a háborúk hiánya miatt érezhet a mai kor írója és olvasója sajátos fantomfájdalmat. Kerékgyártó István regénye hangot ad mindannak, amit a boldog békeidőkből szerethetünk. Trüffel Milán, a magát "hivatásos hedonistává" képző szélhámos az élet élvezésének specialistája: körültekintő eleganciával öltözködik, igazi gourmet módjára étkezik, és ínyenc rafináltsággal szeretkezik (és van, amikor a két utóbbi tevékenységet mesteri módon ötvözi). Az epizódok láncolatából felépülő regény ráérős, mint a tizenkilencedik század: bár kalandból nincs hiány a Trüffel Milán lapjain, egy hosszadalmas bórkóstolásra, egy részletgazdag és íncsiklandó halászléreceptre, az újmódi öltözetek elbeszélésére mindig jut idő, a szerelmi praktikákról már nem beszélve. Hogy ne volna, ha a szélhámosságnak épp ez az egyik célja: az, hogy az élvezetekre kellő figyelmet fordító életmódot lehessen folytatni; nem mintha maga a szélhámosság ne mutatkozna meg sajátos élvezetként. Bár Kerékgyártó István könyve leginkább a pikareszk-regény jellegzetességeit viseli magán, az epizódok nem csak a "csápolások" növekvő tétjei miatt volnának nehezen felcserélhetők (lásd mindehhez Horváth Viktor recenzióját). Miközben ugyanis - ritkán érezni kortárs regénynél ennyire adekvátnak a kifejezést: - hősünk a tabáni gyermekkortól kezdve nem csak a Monarchiát, de Olaszországot, Franciaországot, Észak- és Dél-Amerikát, Afrikát is körbeutazza, dohos dutyikban és fényes villákban fordul meg, grófot játszik, kancellárt vagy épp vándorszínészt, a mű rejtjelszerűen a fejlődési regény álruháját is felölti.

Mert ahogy egy szélhámos történetén - sőt, mi több: vallomásán - keresztül ismerhetjük meg a Monarchia gazdag életét (amelynek éppúgy élveznivaló színei az olcsó kocsmák, mint a fényűző szalonok), a regény azt sejteti, a stílusos csalás a kor rajza is. A "háború előtti világ" különösen alkalmas a szélhámosságra, hiszen a boldog békeidők a látszat világaként lepleződnek le. Trüffel Milánnak a látszat a fő fegyvere: az öltözet, a modor, az elegánsan használt többlettudás már alkalmas hatalmas összegek "szakítására". Trüffel azonban azért lehet sikeres szélhámos, mert az őt körülvevő világ is korrupt: sokszor csak azért nem lepleződik le, mert vesztegetésre szánt összeget vág zsebre. Trüffel saját elbeszélésében olyan Robin Hoodként tűnik fel, aki nem azért csapolja meg a gazdagokat, hogy az így szerzett vagyonokat a szegényeknek adja, hanem hogy egy szegénynek: saját magának, az egykori nincstelennek. Vagyis a csalásait intellektuális munkaként felépítő szélhámos egy igazi self-made man, nota bene: született kapitalista, aki noha kihasználja korát, ez a kor őt is meghatározza. A fejlődési regény ennyiben álruha: megmutatja, hogyan alakítja meg valaki önmagát: miközben a világ előtt folytonos színjáték a szélhámos élete, egyénisége állandóságáért önmaga számára a "hivatásos hedonizmus" szavatol.

Egy stílusos szélhámos csak a stílusos szélhámosságra alkalmas korban lehet sikeres: ezt sejtetik a kor meghatározó díszletei. A cirkusz, az orfeum, a vándorszínház, a politika, de még az újságírás is mind-mind a tettetés művészetének tűnnek fel. Ebből a szempontból új megvilágításba kerülhet az újságíróként a menekülő "kriminálgéniusz" nyomába eredő zsurnaliszta Trüffel útja. A nagy összegek sikkasztóját példaképeként köszönti a nyomozó újságíró, aki mégis egy lelkileg összetört, riadt, bűntudattól gyötört embert talál. Ez a találkozás azonban nem vetíti előre Trüffel személyes életét: nála a szélhámos-akciókat soha nem követi lelkiismeret-furdalás, önmagát csak "egy jogos büntetés elegáns eszközének" tekinti. A "kriminálgéniusz" megismerése inkább abból a szempontból elgondolkodtató, hogy a nagy tételek sikkasztójával történő valódi találkozás egyáltalán nem befolyásolja a zsurnalisztasikert jelentő, színes cikksorozat tartalmát és megírásának mikéntjét. Mindez talán kapcsolatban lehet azzal, hogy a regény feszültségét - a kalandos történeteken kívül - az az ellentmondás tartja fönn, hogy a szélhámosságot a tettetés művészeteként megalkotó Trüffel sikereit épp úgy érheti el, ha senkit nem avat be a titkaiba. A szélhámosság szomorúsága: az igazi trükkökről nem tudhatunk soha, és ha már tudunk róla, gyanakodni kezdünk, hogy talán épp az elbeszélés a trükk maga. Az alapvetően kedélyes és csak az első világháború közeledtével elkomorodó élettörténetnek ha nem is a drámáját, de a súlyát ez adja: a zároltatni szánt, ám nyomozati anyagként idő előtt felbontott életrajzi elbeszélést olvasva úgy érezhetjük, olyan indiszkréciót követünk el, amire nagyon is vágyik az emlékiratok szerzője. Ahogy Tarján Tamás jegyzi meg: Trüffel "mintha egyenesen arra vágyna, hogy lebukjon". Ám hiába futhat át az olvasó agyán, hogy az emlékiratok rejtegető megosztása esetleg egy újabb cselvetés eszköze - vigyázat, poéngyilkosság következik -, a harmincas évek "hatékony" detektívjei még újabb cselvetése előtt elbeszélgetnek a kiöregedett, csupán elévült bűntényekkel bíró és lelke mélyén talán(?) békésebb életre vágyó szélhámossal. Változnak az idők, ahogy Trüffel oly sokszor felsóhajt emlékezése lapjain, bontják a Tabánt, és a kávéházi pincérrel sem Kosztolányi kedveskedik, hanem Szabó Dezső pöröl. A nosztalgiák végeérhetetlen tükörjátékában egy talán sosemvolt világnak állít emléket Kerékgyártó regénye, lexikonszerű alapossággal és merész fantáziával. Azt pedig, hogy ez a kor valójában így létezett-e, vagy csak nekünk esik olyan jól ekként visszaemlékezni rá, épp úgy felesleges megkérdezni, mint hogy mennyire hihetünk egy szélhámos emlékiratainak.

Kerékgyártó István: Trüffel Milán, avagy Egy kalandor élete. Kalligram, Pozsony, 2010

Turi Tímea

[ « Vissza ]